Az elmúlt hét bővelkedett eseményekben, írni is majd’ minden
nap hozzákezdtem volna, ha kedvem lett volna...
Szombaton Jogja napok voltak, ahol legalább akkora tömeg
nyomorgott, mint a szultán legkisebb lányának esküvőjén. Nem is
merek belegondolni, hogy mi lett volna, ha valami pánik alakul ki. A Malioboron
vonultak fel jelmezes, táncos alakulatok - időnként meg-meg állva, s a betanult
koreográfiát előadva. Sikerült időben elindulni haza, mielőtt a nép megeredt
volna, ám tájékozódási képességem teljes hiányában –illetve a többiek szem elől
vesztése miatt – bő egy órával később keveredtem vissza a Sewon Asri kampungba,
mint a többiek.
Hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődött a darmasiswás „welcome-party”.
Pislogtunk is rendesen, milyen már, hogy egy buli délelőtt van? Persze nem arra
számítottunk, amire kellett volna(?). A 43 ISI-n tanuló darmasiswás diák közül
kb. 20-25 jelent meg, az egyik újonnan felhúzott épületben foglaltunk helyet a
már előre sorokba rendezett ülőalkalmatosságokon. Először a rektor és egyéb
fejesek, tanszékvezetők köszöntöttek minket, aztán pedig Ibu Alvi szólította
egyesével bemutatkozásra a diákokat. Hungarikumként Alida énekelt egy gyönyörű
magyar népdalt. Volt aki saját nemzetének nyelvére tanította a kissé unott
közönséget, volt, aki csak úgy magát mutatta be röviden. Ebédet is kaptunk.
Este pár vendéggel egyetemben ciut fogyasztottunk otthon.
Másnap este egy eldugott, ámde csilli-villi galériába
látogattunk el, ahol újfent egy színvonalas kiállítással találtuk magunkat
szemben.
Szerdán délelőtt az ISI galériájában nyílt kiállítás, egy
nemrég elhunyt diák műveit tárták a nagyérdemű szeme elé. A megnyitó után
koncertek következtek az épület előtt, megcsodálhattuk Anggát is, ahogy
gitárját zúzza a metál-féle zenét játszó bandájában. Délután csatlakozott kicsi
magyar társaságunkhoz Kata, aki legtöbb(?) idejét Balin tölti darmasiswásként,
jelenleg épp Jáva szigetén kalandozik. Naplemente előtt motorra pattantunk, lehajtottunk
az Indiai óceán partjára. Jó volt kicsit kimozdulni a városból, már az út
közben látott tájak is egészen fantasztikus élményt nyújtottak. Imi
cipellőjének egyik felét benyelték a hullámok. Móka, kacagás.
Hazaérvén tovább kínlódtam a „tapasztalt ecsetek”-re
készítendő festményemmel, sikerült jól elcseszerinteni az egészet. Másnap ugyan
bevittem órára, ám csak Mr. Burhannak mertem megmutatni – neki ugyan tetszett,
de elhatároztam, hogy újra megfestem az egészet, immár ésszel és nem csak úgy „na
lássunk hozzá gyorsan az első olajfestményünknek, pikk-pakk kész lesz”-módon.
Szombaton az egyik francia-intézet által rendezett
nemzetközi filmfesztiválra látogattunk, ahol bizony éppen magyar filmet
vetítettek, a Szabadság, szerelem címűt. Volt vagy harminc néző – de lehet,
hogy sokat mondok...
Este jöttünk rá Imivel, hogy nekünk bizony bulizni van
kedvünk, írtam is a korábban megismert Syifa-nak – az indonéz lánynak, aki
németországban dolgozik, és többször hívott már minket bulizni -, hogy mit
tervez estére. A Lucifer nevű bárban találkoztunk, közel a Malioborohoz. A kis
helyiségben élőzene ment, 2 lány és 1 fiú énekesi felállásban nyomták a
manapság népszerű zenéket a srácok. A hangosítás borzalmas volt ugyan, de erre
fittyet hánytunk...ennyi gyönyörű lányt egy helyen itt ugyanis ritkán látni. Éjfél
körül a Bob Marley számok táncos hangulatba repítették az addig inkább az
asztaloknál és bárpultnál mulatozó embereket. Az élőzene végeztével nagyjából
mindenki lecsúsztatta torkán a még poharában lévő italt, és továbbállt. Mi is
így tettünk, immár Imi nélkül (ő ugyanis a tervezettek szerint másnap
Borobudurra ment volna Katával, így korán kellett volna kelnie) előbb a
Republik nevű klubba gyalogoltunk át, aztán – az ottani „semmi” miatt – taxival
folytattuk utunkat egészen az Embassy – Hugo’s klub-kombóig. Na itt esett le az
állam igazán, a meglepetéstől és a rövidgatyát remegtető basszustól egészen
hátrahőköltem. A hely tele volt szebbnél szebb
és minibbnél minibb szoknyákat viselő indonéz lányokkal, akik a
mulatozók közé emelt kb. egy méter magas táncszínpadokon lejtettek erotikától
nem csekély mértékben fűtött táncot az üvöltő elektróra. Persze sok-sok bulé is
volt, valószínűleg a tehetősebbek közül – az árak ugyanis durván borsosak
voltak (3dl sör 45000 rúpia - kb. 1100 forint). Hajnal 4-kor már igazán fájt a
fülem, nem bírtam tovább, taxiba ültem, ami úgyszint’ borsos áron furikázott
haza. Vagy minden csütörtökön, vagy minden hónap utolsó csütörtökén (ez még nem
tiszta) akció van, 100 ezer rúpiáért annyi rövidet fogyaszthat az ember,amennyi
csak belefér. Azt hiszem megtaláltuk a megfelelő helyeket a fáradt gőz
kiengedésére...
