GŐZ

Az elmúlt hét bővelkedett eseményekben, írni is majd’ minden nap hozzákezdtem volna, ha kedvem lett volna...

Szombaton Jogja napok voltak, ahol legalább akkora tömeg nyomorgott, mint a szultán legkisebb lányának esküvőjén.  Nem is  merek belegondolni, hogy mi lett volna, ha valami pánik alakul ki. A Malioboron vonultak fel jelmezes, táncos alakulatok - időnként meg-meg állva, s a betanult koreográfiát előadva. Sikerült időben elindulni haza, mielőtt a nép megeredt volna, ám tájékozódási képességem teljes hiányában –illetve a többiek szem elől vesztése miatt – bő egy órával később keveredtem vissza a Sewon Asri kampungba, mint a többiek.

Hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődött a darmasiswás „welcome-party”. Pislogtunk is rendesen, milyen már, hogy egy buli délelőtt van? Persze nem arra számítottunk, amire kellett volna(?). A 43 ISI-n tanuló darmasiswás diák közül kb. 20-25 jelent meg, az egyik újonnan felhúzott épületben foglaltunk helyet a már előre sorokba rendezett ülőalkalmatosságokon. Először a rektor és egyéb fejesek, tanszékvezetők köszöntöttek minket, aztán pedig Ibu Alvi szólította egyesével bemutatkozásra a diákokat. Hungarikumként Alida énekelt egy gyönyörű magyar népdalt. Volt aki saját nemzetének nyelvére tanította a kissé unott közönséget, volt, aki csak úgy magát mutatta be röviden. Ebédet is kaptunk. Este pár vendéggel egyetemben ciut fogyasztottunk otthon.

Másnap este egy eldugott, ámde csilli-villi galériába látogattunk el, ahol újfent egy színvonalas kiállítással találtuk magunkat szemben.

Szerdán délelőtt az ISI galériájában nyílt kiállítás, egy nemrég elhunyt diák műveit tárták a nagyérdemű szeme elé. A megnyitó után koncertek következtek az épület előtt, megcsodálhattuk Anggát is, ahogy gitárját zúzza a metál-féle zenét játszó bandájában. Délután csatlakozott kicsi magyar társaságunkhoz Kata, aki legtöbb(?) idejét Balin tölti darmasiswásként, jelenleg épp Jáva szigetén kalandozik. Naplemente előtt motorra pattantunk, lehajtottunk az Indiai óceán partjára. Jó volt kicsit kimozdulni a városból, már az út közben látott tájak is egészen fantasztikus élményt nyújtottak. Imi cipellőjének egyik felét benyelték a hullámok. Móka, kacagás.

Hazaérvén tovább kínlódtam a „tapasztalt ecsetek”-re készítendő festményemmel, sikerült jól elcseszerinteni az egészet. Másnap ugyan bevittem órára, ám csak Mr. Burhannak mertem megmutatni – neki ugyan tetszett, de elhatároztam, hogy újra megfestem az egészet, immár ésszel és nem csak úgy „na lássunk hozzá gyorsan az első olajfestményünknek, pikk-pakk kész lesz”-módon.

Szombaton az egyik francia-intézet által rendezett nemzetközi filmfesztiválra látogattunk, ahol bizony éppen magyar filmet vetítettek, a Szabadság, szerelem címűt. Volt vagy harminc néző – de lehet, hogy sokat mondok...

Este jöttünk rá Imivel, hogy nekünk bizony bulizni van kedvünk, írtam is a korábban megismert Syifa-nak – az indonéz lánynak, aki németországban dolgozik, és többször hívott már minket bulizni -, hogy mit tervez estére. A Lucifer nevű bárban találkoztunk, közel a Malioborohoz. A kis helyiségben élőzene ment, 2 lány és 1 fiú énekesi felállásban nyomták a manapság népszerű zenéket a srácok. A hangosítás borzalmas volt ugyan, de erre fittyet hánytunk...ennyi gyönyörű lányt egy helyen itt ugyanis ritkán látni. Éjfél körül a Bob Marley számok táncos hangulatba repítették az addig inkább az asztaloknál és bárpultnál mulatozó embereket. Az élőzene végeztével nagyjából mindenki lecsúsztatta torkán a még poharában lévő italt, és továbbállt. Mi is így tettünk, immár Imi nélkül (ő ugyanis a tervezettek szerint másnap Borobudurra ment volna Katával, így korán kellett volna kelnie) előbb a Republik nevű klubba gyalogoltunk át, aztán – az ottani „semmi” miatt – taxival folytattuk utunkat egészen az Embassy – Hugo’s klub-kombóig. Na itt esett le az állam igazán, a meglepetéstől és a rövidgatyát remegtető basszustól egészen hátrahőköltem. A hely tele volt szebbnél szebb  és minibbnél minibb szoknyákat viselő indonéz lányokkal, akik a mulatozók közé emelt kb. egy méter magas táncszínpadokon lejtettek erotikától nem csekély mértékben fűtött táncot az üvöltő elektróra. Persze sok-sok bulé is volt, valószínűleg a tehetősebbek közül – az árak ugyanis durván borsosak voltak (3dl sör 45000 rúpia - kb. 1100 forint). Hajnal 4-kor már igazán fájt a fülem, nem bírtam tovább, taxiba ültem, ami úgyszint’ borsos áron furikázott haza. Vagy minden csütörtökön, vagy minden hónap utolsó csütörtökén (ez még nem tiszta) akció van, 100 ezer rúpiáért annyi rövidet fogyaszthat az ember,amennyi csak belefér. Azt hiszem megtaláltuk a megfelelő helyeket a fáradt gőz kiengedésére...