CSINNADRATTA

A Puri Ganeshában töltött utolsó teljes nap a reggeli Print Making I. órával indult, aztán Phaiz társaságában esküvőre mentünk. Yogyakarta szultánjának legfiatalabb lánya házasodott, nagy csinnadrattával. Az esküvői menet a Malioboron haladt végig, ahol természetesen óriási tömeg nyomorgott –későn érkezvén nem sikerült értelmes pozícióba verekedni magunkat az emberek között, így próbáltam inkább portrékat fotózgatni. Aztán velünk fotózkodtak, de hamar elkezdtük kellemetlenül érezni magunkat, majdhogynem sorba álltak a buléval fotózkodni szándékozók. Este rendeztünk egy hotel és medencebúcsúztató összejövetelt, kissé nyögvenyelősen ugyan, de azért majdnem az összes ciu elfogyott.

Másnap a matrac és egyéb alvó-kellékek vásárlása után megpróbáltunk motort bérelni, azonban nem találtuk meg a Matyi által javasolt helyet – másutt meg marha drágán adták volna bérbe a robogókat. Este 7 órai kezdéssel esküvőre voltunk hivatalosak, az egyik ISI-n tanító professzor lánya mondott igent szerelmének. A bő órás késés miatt a ceremóniáról lemaradtunk ugyan, de kaja még bőven volt, a gratulációnk után jól megtömtük hát bendőnket mindenféle ingyen finomsággal. A helyszín egy tágas kinti és belső résszel rendelkező épület volt – belül két oldalt  a házasodó felek rokonsága díszruhában öltözve várta a gratulálókat, középen pedig a gyönyörűen díszített trónon a szerelmetes pár hagyományos jávai esküvői felszerelésbe öltözöve unatkozott. Mire végeztünk a kajálással, már a vendégek java része távozott a rendezvényről, elkezdték bontani a felállított „étkezdés pultokat” és a díszleteket. Se tánc, se részeges násznép, se mókás hangulat nem volt.

Csütörtökön sikerült végre motort bérelni, megtaláltuk a megfelelő helyet. A havi 700 ezer rúpia ugyan kissé borsosnak hangzik, de még mindig jobban megéri, mintha bicajt vettünk volna. Van olcsóbb hely is, a következő hónapban már ott szándékozunk kölcsönözni – már ha lesz szabad robogó.

Péntek este jazz koncerten voltunk, ma pedig „Jogja nap” van, indulok is mindjárt a Malioborora.

Ja, és a soloi Kopi Luwak tényleg Kopi Luwak volt.

Tervezek ám majd írni az ételekről, közlekedésről, meg az eddigi tapasztalataimról egy összefoglalót, az talán érdekesebb lesz, mint az eddigi „napi mi jót csináltam” bejegyzések – majd ha rászánom magam. 

SOLO ÉS A KOPI LUWAK

Solo-i kirándulásunk reggel 9 órai indulással kezdődött. Gyalog mentünk a Tugu vasútállomásra Adél és Éva társaságában, onnan pedig  közel 1 órás vonatút következett Soloba. Megérkezvén, némi vacilálás után taxiba pattantunk, és az ISI Solo felé vettük az irányt, ami Solo városának művészeti egyeteme. A művészeti fesztivál utolsó napja várt ránk, program az nem sok volt. Három táncos-zenés előadás után megtekintettünk még egy képzőművészeti kiállítást, a képeket épp szedték le a falról, annyira a végére értünk oda az egésznek. A nagyjáról azért sikerült fotót készítenem. Az őrült forróságban vedeltük a sok húgymeleg vizet, hűtve ugyanis nem lehet túl sok helyen kapni. Sajnos – vasárnap lévén -  minden soloi nevezeteség zárva volt, mire elindultunk volna szétnézni az egyetem kapuin kívül is. Igénybe vettük hát a „tömegközlekedés” egyik legnépszerűbb formáját – a buszt, ami visszavitt minket a vasútállomásra. Nagy élmény volt, amikor az első esőcsepp rámesett Indonéziában. Vigyorogva vártam, hogy zuhogjon, essen, mintha dézsából öntenék. Kaptam helyette egy kis csepergést...A másfél órás vonatindulásra való várakozás során egymás és a nép fotózásával ütöttük el az időt.

A nap legnagyobb élménye még az ISI Solo-n történt, amikoris a nevetségesen kis adag „ebédem” után dühömben bebúrtam még két hamburgert, majd a „kávés pulthoz” fáradtunk Adéllal. Kopi Luwakot rendeltünk, ami – mint utólag kiderült – a világ egyik legdrágább kávéja. A maláji pálmasodró nevű cibetmacska örömmel fogyasztja ugyanis az érett kávébabot, majd az emésztési (és egyben erjesztési) folyamat végén kipottyantja magából a szervezete számára immár nem szükséges maradékot. Ebből készül a Kopi Luwak. Kemény 6000 rúpiát csengettünk ki a két adagért, akkor még naívan és luxuskávé létéről nem tudván kortyolgattunk a forró italból. Öt perc sem telt el, a szemünk úgy kipattant, mint anno Zeusz fejéből Athéné. Nagyjából 1 órán át úgy dobogott kicsi szívünk, mint amikor az ember egy jó egy – másfél órás, erősen aktív és megállás nélküli, kimerítő testmozgáson van éppen túl. Még a levegőt is szaporábban kellett vennünk. „Néztem öt-hat fele”, ilyen erős kávét még nem ittam. Később persze kiderült, hogy egy csésze Kopi Luwak ára bizony a csillagok feje búbjára is kokit nyom, így elég csekély annak az esélye, hogy azt ittunk. Nem mintha ez csökkentené a vágyam arra, hogy szerezzek még ilyen szívpumpáló anyagot, lehetőleg minél nagyobb mennyiségben. Nagyon ütött a cucc.

Holnap búcsúbulit tartunk, szerdán költözünk ugyani s a hotelből -  át a kedves honfitársainkhoz. Lesz sok víz (a medencében), és a tervek szerint még több ciu.