TÖMÉNY

A szerdai kiállítás érdekes volt, egy Ketika Tanah Berbicara nevű keramikus állított ki. A megnyitó előtt hosszasan beszéltek a galérián kívül - addig nem lehetett bemenni -, majd megnyitották a galéria kapuit és betódult a tömeg – közben élőzene szólt.  A kiállítás után beültünk fagyizni a szemközti vendéglátóipari egységbe, majd’ megvakultunk a rózsaszín meg hupikék ülő alkalmatosságok és egyéb kiegészítő berendezések látványától.

A Tapasztalt Ecsetek órára már vittem az egyik „festményem”, be is kellett mutatni, beszéltem a koncepcióról, a technikáról, stb. Mondtak pozitív és negatív dolgokat egyaránt, kaptam pár tanácsot. Nagyon jó ez az óra így, a konzultációs órák közül a legmagasabbb színvonalú. Este az ISI galériájában volt kiállításmegnyitó, oda látogattunk el. Szintén hosszas – és nekünk marha unalmas és indonézül beszélni tudás hiányában teljesen érthetelen  – beszédek után engedték be a népet a galéria falai közé. Az alsó szinten a tanáraink munkáját láthattuk, az emeleten a diákok munkái voltak kiállítva (ha jól tudom). Igencsak nívós festményeket, fametszeteket, szobrokat és plasztikákat láttunk. Ezután Anggáék meghívtak minket vacsorázni/teázni, azt hiszem megtaláltuk az eddigi leghangulatosabb helyet, ahol enni-inni lehet.

Pénteken úgy 1 óra tájban találkoztunk pár diákkal és Andréval a Campuson, majd motorokra pattanva ellátogattunk 2 famesztő művész otthonába/műtermébe. Az első vizitre bő fél órás késéssel érkeztünk, kalandos motortúránk Ipeh-vel ugyanis marhára nem abba az irányba indult, amerre kellett volna.  Először Irwanto Lento házába látogattunk, gyorsan megnéztük a képeit, amik nem különösebben tetszettek – persze technikailag ott voltak a szeren. Aztán egy másik művész fogadott minket lakásában, állítólag egyedül ő csinál absztrakt fametszeteket indonéziában – optikai játékokat főleg. Miután megmutatta munkáit, nagy előadó-képességét latba vetve motivációs beszédbe kezdett, mivel azonban ebből semmit nem értettünk, tömény 2 órát unatkoztunk Shasta, az amerikai darmás lány társaságában. Vacsorára meghívott mindenkit André.

Ma először vettünk részt a Portrait Painting órán, ¾-es portét kellett készíteni ceruzával, modell alapján. A színvonal nem vágott minket hanyatt, de azért 1-2 rajz az átlagnál egy picivel jobban sikerült. Házinak önarcot kaptunk, szintén ceruzával. 

CSILING

A szobrászóra kezdetének időpontjában való ébredés után még elmentünk kekszért meg tejért egy közeli boltba, hogy legyen valami a bendőnkben, mielőtt nekilátunk a nagy munkának. Beérve a Campus-ra három szobrásztanár fogadott minket, megmutattuk nekik a vázlatainkat. Az enyém tetszett nekik, azt mondták, hogy kicsit statikus lett, forgassak rajta valamit. Imi kissé túlbonyolította a sajátját, neki új vázlatokat kell csinálnia, és csak azt követően hozzáfogni a torzó agyagból történő megmintázásának. Ezután az egyik tanárral beszélgettünk sokat, ő is járt már Magyarországon korábban. Végül pedig nekiláttam a saját szobrom elkészítésének. Kitágult orrlyukakkal, tüzes szemekkel és forrongó gondolatokkal vetettem ujjaim az agyag közé. A szenvedéllyel teli munkának azonban hamar vége szakadt, ugyanis 13:00-kor az ajtók zárásáért is felelős úrnak bizony csilingelt a kulcs a kezében.

Este kiállításmegnyitóra megyünk, holnap meg Sketch – amire még nincs kész a házink maradéktalanul – és „Tapasztalt Ecsetek” (Advanced Painting). Aztán szintén kiállításmegnyitó, immár az ISI galériájában.

ISZAPBÍRKÓZÁS

A hét második felében nem kellett bemennünk az egyetemre, "orientation" volt az elsőéveseknek (ez kb. az otthoni gólyaavatónak felel meg) csütörtöktől szombatig. Az első szabadnapot egy bő 7 órás gyalogtúrával ünnepeltük meg. Végállomásunk a Pasar Klithikan nevű piac volt, ahol régiség-szerűségeket, használt elektronikai cuccokat és mindenféle ruhákat árulnak. Találtunk „kerékpáros turit” is, rengeteg leromlott állapotban lévő pedál, kormány, nyereg, és egyéb alkatrész volt egy halomra dobálva. Ezek állapota eléggé viselt volt, viszont találtunk egy csodás Niitaka vázas japán versenygépet, nekünk 2 milláért, a később hozzánk csatlakozó Phaiznak pedig 1,7 millió rúpiáért kínált masinára annak rendje és módja szerint csorgattuk a nyálunkat – persze csak átvitt értelemben, ugyanis a bicaj a stand szerkezetének tetejéről volt lelógatva.

Másnap este a Malioboro-ra látogattunk el, annak reményében, hogy találunk valami hangulatos kis beülős helyet, ahol lehet némi sört, vagy egyebet fogyasztani. Teljes sikertelenség, be kellett érnünk egy másfél littyós sprite-al, meg a padka szélén való ücsörgéssel. Ugyan elviekben ez Jogja pezsgő életének központi utcája, nekünk elég kihaltnak tűnt – vagy csak megint rossz napon jártunk arra. Útban a Malioboro felé belefutottunk valamiféle rendezvénybe az Alun-alun nevű téren, jó sok embert volt, világító tekerős négykerekűekkel körözgettek, élvezték az „iszonyatos tempót”, de ebben kimerült a móka.

Vasárnap már készültünk a másnapi rajzórára, ceruzával rajzoltunk bútordarabokat. Nem is értem, miért élveztem, emlékeztett kicsit az első évemre a főiskolán, jó volt egy kicsit precízen, odafigyelve, részletesen rajzolni. Befejezni nem teljesen sikerült, este megcsapott minket a sörözés gondolata. Be is ültünk egy közeli helyre a Parang Tritis-en - a 3-3 sörért ugyan borsos árat fizettünk, de legalább jól éreztük magunkat. Megismerkedtünk egy indonéz lánnyal, aki Németországban dolgozik, azt állította, hogy ő bizony tud bulizósabb helyet Jogjában, ami mellesleg olcsó is...hát majd meglátjuk.

A rajzórán megdícsérték a rajzainkat, bár Ibu Wiwik nem tudott bejönni - ő készíti ugyanis a 13.-i kiállítás grafikai arculatát. Délután a Jogjatronik nevű elektronikai plázába vitt minket Phaiz Ford Lasere, ahol modemet vásároltunk, hogy tudjunk normálisan netezni.

Ma először vettünk részt a Print Making I. órán, André nagyon jófej volt, külön elmagyarázott nekünk mindent. Fametszet készítés a házi, jó lesz nagyon, egészen izgatott lettem a dologtól. Pénteken különórát tart nekünk, az órán megismert amerikai Shasta-nak és a brit Alan-nek. Délután újra bicajokat néztünk, Phaiz motorja 3 boltba vitt el, még egy roncstelepre is elmentünk...semmi jó. Visszaérve kiderült, hogy Imibe két nő is belehabarodott a szállodában, szegény most bajban van, nem tud dönteni. Rendezhetne nekik valami iszapbírkózást... Este visszanéztünk a Pasar Klithikan-ra, a japán gépet most tüzetesebben szemügyre véve, kipróbálva arra juttotam, hogy kicsi nekem a váz, így ennek is lőttek. De talán van Vespa ilyesmi áron, azért az jó móka lenne. Este átjöttek a jövendőbeli lakótársaink pancsolni egyet. Holnap szobrászat, ideje lenne elkezdeni agyagból megformálni a már papírra felvázolt torzót.