VEGYES

A Tugu Jogja rajzolása elmaradt, sőt, a kiállítás képeit sem tudtam befotózni - délre odaérvén közölték velem, hogy bizony ma 11-ig volt nyitva a galéria, de holnap 12:00-ig lesz. Ahogy visszaértem a hotelba, Alvi hívott, adta telefonon Antalt, akivel az egyetemen beszéltünk meg találkozót. Phaiz vitt be minket, onnan pedig a magyar darmasiswással bővülve elindultunk a közeli házhoz, ahol a srác lakik pár külföldi taggal – ugyanis keressük az új szállásunkat. A ház elég nagy, mindenkinek külön szoba, de egy szál bútor nincs. 2 milla lenne 1 évre, mi csak 4 hónapot vagyunk, de nyilván az egészet le kéne csengetni. Úgy döntöttünk Imivel, hogy megvárjuk még, mit néznek nekünk Ibu Wiwik-ék, és csak utána döntünk, hogy mi legyen. Egyelőre a az egyetem szállásunkra szánt összegével sem vagyunk tisztában. Továbbálltunk a méregzöld Ford Laserrel, aminek motorját minden egyes indításnál egy 12-es kulccsal kellett megpecegtetni, hogy felbőgjön végre. Vettünk 12 színes olajpasztel készletet, 20000 rúpiáért. Aztán irány a Puri Ganesha, eszméletlen tripla-hátraszaltók és csukafejesek sorozata következett  a medencébe, jól kiszórakoztuk magunkat mindhárman. A házi persze nem készült el, de megpróbáljuk majd egy másik tárgyat felvenni a Basic Painting helyett, nagyon nem nekünk találták ki az efféle órákat. Délután felhívtam Évát, aki egy nagyobb magyar darmás banda tagja, hogy találkozzunk, este a régi szállásunk előtt össze is jött a kis csapat. Megkóstolták a ciut, ők is vegyes érzelmekkel kortyolgatták. Nagyon szimpatikusak voltak, egyből megkedveltük a 3 lányból és 2 srácból álló ifjakat. Jozef emlékezéstörténet-tanár, a barátnője Alida, Adél és Zoli fotózással/filmezéssel foglalkoznak, Éva festő. A jó hangulatú beszélgetés és kajálás után másnapra megbeszéltünk egy találkozót, nekik is van kiadó szobájuk.

A szombati nap egyetemi része újra teljesen felesleges volt. Először egy rossz órára mentünk be, ugyan a diákok váltig állították, hogy ez bizony a Seni Lukis Portret, furcsállottuk, hogy bemutatkozással kezdődik a foglalkozás, festőállványok meg minden egyéb nélkül. Miután fény derült a bakira, megtaláltuk a megfelelő termet... kb. 1 óra várakozás után Angga derítette ki nekünk, hogy bizony a portréfestészet óra elmarad. „Öröm, bódottá”...de legalább van idő befotózni a kiállítás képeit – gondoltam. A képek azonban sehol, helyette a galéria előtt egy könyvárus bagázs tanyázott. Kiválogattam vagy 20 db. maximum 30 lapos katalógust régebbi kiállításokról, az árus bácsi 165 ezer rúpiáért kínálta, 120-ért nem adta, így a biszniszből nem lett semmi. Közben megérkeztek Éváék, előbb elmentünk velük kajálni egy valóban olcsó helyre (négyezerért laktunk jól ketten, Imivel), aztán megmutatták a házukat, ami gyalog 10 percre van a Campus-tól. Elég nagy, durván hangulatos, színes ház - bútor itt se sok, de sokkal jobban tetszett, mint amit előző nap láttunk. Van fürdőkád is. Egy kettőnknek elég kicsi szoba jutna nekünk, kb. 2 matrac férne el, de az időnk java részét úgysem ott töltenénk. A társaság is tetszik, ha nem lesz sokkal jobb a Wiwik-ék által talált házak valamelyike, tuti ide költözünk...

EGYMÁS UTÁN

A hét első napján újra Ibu Wiwik irodájában kötöttünk ki, fél órás kínszenvedés után sikerült feltornászni a kreditek számát egy kicsit, így annyi lesz, mint amennyi a helyi diákoknak a maximum szokott lenni (elméleti tárgyakkal együtt); nekünk ugye csak gyakorlat lesz, jó sok házival.

Látogatásunk után Ibu Nunung meghívott minket ebédelni, Ibu Wiwikkel és Phaizzal közösen jó nagy lakomát csaptunk egy fél órás kocsikázással elért thai étteremben. Volt thai „gyulyásleves” kagylóval és mindenféle beazonosíthatatlan dologgal, tofu,  rántott garnéla, ilyen-olyan csirke és még sok-sok egyéb finomság. Belaktunk rendesen. Délután Phaizzal sétálgattunk a Malioboro-n, egy kicsit csalódtam az utcában, sokkal hosszabbnak és pezsgőbbnek gondoltam. Sok turista és még több bolt, főleg ruhákat és szuveníreket árulnak – egyelőre ennyit tapasztaltam, remélem amikor legközelebb megyünk, több élménnyel térünk haza. Este csobbantunk egy jót a medencében, izgatottan vártuk az első óránkat az egyetemen.

Kedden reggel útra keltünk hát, buszra szállva utaztunk a Campus-ra, 2500 rúpia/fő a „jegy”. A busz félúton célunk felé megállt, és miközben összeszedte a pénzt az utasoktól (kb. 15 fő fér el a csepp járművön) a sofőr, egy utcazenész lépett fel közénk, 4 perces akkusztikus gitárral kísért szerelmi balladának hangzó dalával gyűjtött egy kis pénzt, sietségünket pedig rohanássá varázsolta. Később kiderült, hogy ez a sietség halálosan felesleges volt, ugyanis a tanárurak jó másfél órát késtek – ez itt persze megszokott. Az óra helyszíne egy csak rajzállvány-féleségeket, egy asztalt, egy széket és egy táblát magábafoglaló helyiség volt, az elsőéves diákok már keretezve, paszpartuzva rakták sorba egyenméretű házifeladataikat. Ezeket szemlélve nagy kő esett le szívemről, helyére pedig csalódottság került. Korábban féltem ugyanis attól, hogy túl erős lesz nekem a színvonal...ezen munkák alapján feltételezésem hibásnak bizonyult, ugyanis kifejezetten gyenge alkotások születtek. Node beszéljenek a képek helyettem. Miután megérkezett a két tanárúr (egyiküket már ismertem, szintén Miskolcról), a kb. 50 fős diáksereg lecsüccsent a földre, s csendben hallgatták szavaikat, melyekből mi nem sokat értettünk. Megkértek, hogy mutatkozzunk be, aztán elkezdték kitárgyalni az elkészült házifeladatokat. Minden egyes alkotásról nagyjából 5-10 percig beszéltek, egyikük a kép kompozícióját elemezte, másikuk a színhasználatot meg a részleteket. Unalmunknál csak éhségünk volt nagyobb. Az óra végeztével az egyik tanárral az irodába fáradtunk, ahol megmutatta, hogy ezen az órán mégis milyen szint az elvárás – ezek már jobb képek voltak, mint amiket az elsős diákok produkáltak (rakok fel képeket). Az órán csak konzultációk lesznek, házifeladat a festés, nekik csak megmutatni kell. Tugu Jogja a következő helyszín, pasztellel kell megörökíteni arról a környékről egy utcarészletet/magát az emlékművet, különös tekintettel a fény-árnyék hatásokra. Az óra után igen lehangoltan távoztunk az ISI-ről.

Este Anggával robogóra szálltunk és Phaiz társaságában ellátogattunk a Jogja International Street Performace nevű előadássorozatra (Imi nem jött - fáradt volt), aminek egy színház-féleség adott helyet. Helyi és külföldi művészek táncos és zenés performanszait láthattuk, a legtöbb írtó profi előadás volt. Őrült fényjáték, táncmozdulatok, hangok. Éjfél körül ért véget a rendezvény aznapi programja, az épület előtt megismerkedtem pár darmasiswás diákkal, aztán Anggával még betértünk egy warungba kajálni.

Másnap reggel ismét irány a Campus, ezúttal szobrászat (Sculpturing III.) óránk volt, szintén sokkal később kezdődött a kiírt időpontnál. Gyakorlati óra ellenére még itt sem csináltunk semmit, csak a tervezés után kezdünk majd hozzá a feladathoz. Torzót kell készítenünk 50-60 cm-es magassággal, a szubjektivitásra alapozva, ügyelve az alak forgására és arányaira. Ez a feladat jóval kreatívabb és élvezetesebb, mint amit az előző nap kaptunk. A délutáni szunyókálás és medencében ökörködés után este újra a Jogja Street Performance volt a program, ezúttal Imi is csatlakozott. Szintén minőségi előadásokat láttunk, azok végeztével azonban rámtört a hiány...Eger, meg az ilyen rendezvények utáni Bíboros-látogatások hiánya. Anggáék vették a lapot, irány a közért, sörért. Phaiz elugrott még valami helyi italkülönlegességért (különleges, mert alkohol van benne), amit cukornádból készítenek az alkoholos italokra és azok árulására fogékonyabb helyi alakok, illegálban. Hát...nem egy Tokaji nyócputtonyos, de a Koccintósnál azért jobb. Bő 2 órás, mókás hangulatú beszélgetés után hajtottuk álomra fejünket, várva a következő napot, amikoris a bíztatóan hangzó Advanced Painting III. órán vettünk részt.

Az eddigi legjobb nap a mai volt az egyetemen, reggel szintén 9-re mentünk be, Sketsa (kroki) órára. Másfél órás várakozás után megérkezett André - aki helyettesített éppen -, jól kiadta a házit. Házi házi hátán, örültünk nagyon, ráadásul pótolnunk kell az eddigi feladatokat is, jövő hétre így 90 krokit kell lependerítenünk Jogja megadott helyszíneiről a még ismeretlen tanárúr asztalára. „Örömünk” az Advanced Painting III. (nekünk csak Tapasztalt Ecsetek – a méltán neves együttes után) óra élményeivel gazdagodva, feldobta a napunk. Ez az óra már a diákok egyéni festészetéről és koncepcióiról szól. Nyilván házi van itt is, nem helyben festünk. Hetente egy festmény szabadon választott technikával, a foglakozásokon konzultáció zajlik. Egy helyi diák mutatta be most a legújabb festményét, előbb saját maga beszélt róla, majd minden diák kérdezett, kritizált, tanácsot adott (szerintem itt ezeket a hozzászólásokat is értékelik/osztályozzák valahogyan). Mr. Agus Burhan folyamatosan fordított nekünk angolra, így szinte mindent értetünk. Megkért, hogy mutatkozunk be a kb. 15 fős csoportnak, majd indonézül még ő is hosszasan beszélt rólunk és az egri Vizuális Művészeti Tanszékről. Ezután nekünk is meg kellett osztani a véleményünket a többiekkel srác képeiről (behozta az előző félévi utolsó munkáját is), kérdeztünk és tanácsot is adtunk. Superman-t festette le, fején Jason (a horrorfilmből) maszkkal, ezzel próbálta kifejezni azt, hogy a politikusok Indonéziában próbálják hősként beállítani magukat a nép előtt, igazi arcukat azonban nem mutatják meg – mindig a helyzet által megkívánt álcát/maszkot öltik magukra (sajnos képpel nem szolgálhatok). Ez a Superman meg szuperhősösdi nagyon megy itt. Az óra engem az otthoni mesterképzést juttatta eszembe, azt hiszem, az hasonlóképpen működik. Nagyon tetszett, hogy rendesen kifaggatják az alkotót, jól megkínozzák a kérdésekkel, „megköpködik” a képeket – ahogy Faa Balázs tanárúr szokta mondani. Ezzel sokat tanulnak egymástól a diákok, mind a kérdezők, mind pedig az alkotó.

Dél körül elbaktattunk egy Campus-hoz „közeli” írószerbe egy csomag A4-es lapért, tusért és egyéb rajzeszközökért, aztán a rekkenő hőségben tovább mentünk egészen a Tip Top nevű kis „művészellátóig”, ahol kereteket, meg azokra feszítendő vásznakat is lehet kapni. A legjobb vászon métere 1300 HUF, elég csúcsminőség. 100 x 70-es, erős, stabil fa keretért kb. 600 Forintot kell kicsengetni, a 150 x 200-as keret pedig kétezer magyar kavics. Ecsetkészletet vettem ezerkettőért, szintén csúcsminőség. Visszafelé betértünk az ISI egyik galériájába, a „Fresh from the oven” című kiállítást néztük meg – diákok igen erős munkái...holnap ugyan nem lesz óránk, de mindenképpen bemegyek és lefotózom a képeket.

Szépen jönnek egymás után a napok, holnap Tugu Jogja árnyékai pasztellel, szombaton Portrait Painting, hétfőn meg Drawing III., Ibu Wiwikkel – ott is házi lesz...

MEGETTÉK A LÉNYEK...

Csütörtökön egy órás gyaloglás után beértünk az ISI-re, ahol sikerült felvennünk a tárgyainkat a félévre. Kedden reggel 9-től festészet (akvarell), szerdán sketching, csütörtökön szobrászat, pénteken pedig portréfestészet óráink lesznek. Azt mondták, ennyi bőven elég, lesz házink rendesen (sketchingből konkrétan 250 kroki a szemeszter alatt). Hogy kreditekben ez mennyit tesz ki, azt nem tudom, 30 körül kéne lennie, szóval lehet, hogy kell még 1-2 tárgyat hozzáadni a lisáthoz. Ibu Wiwik (aki nem Ibu Kiwi) irodájában találkoztunk Phaizzal - egy ott tanuló szobrász sráccal - , akivel már korábban felvettem a kapcsolatot. Másnap este elvitt minket telefont venni, először szembesültünk az éjszakai Malioboro-val. Ilyen-olyan boltok tömkelege, utcai dobosok és táncosok. Szombaton meghívást kaptunk az ex-rektor feleségétől ebédre, csatlakozott hozzánk Angga is, akivel még Miskolcon, Borgó kiállításán ismerkedtem meg. Privát ebéd helyett valamiféle nőgyűlésen találtuk magunkat, mikrofonba beszélve kellett bemutatkoznunk az összejövetel tagjainak, páran közben felfelé mutató hüvelykujjakkal „handsome”-ot suttogtak nekünk, kaján vigyorral az arcukon. A hölgy - akitől a meghívást kaptuk - előtte többször megkérdezte, hogy honnan is jöttünk – „Norvégiából?”, „Hollandiából?”.  Elmesélte, hogy milyen furcsa volt neki Magyarországon – még annó ’73-ban – , hogy mindenki gyalog jár. Mert ugye itt kb. mi vagyunk az egyetlenek, akik a közértbe és messzebb is gyalogszerrel közlekednek, a legtöbben motorral nyomják. Meg is gyűlik a bajunk a gyaloglásra alkalmatlan járdákkal – már ahol van. Ezután jött az ebéd, ami önkiszolgáló alapon működött. Aztán a srácok elvittek minket megvenni a rajzeszközöket, vettünk 6 db 100x70-es lapot, 5 db 50ml-es olajfestéket, 2 db palettát és egy csomag 24 színes tubusos vízfestéket, mindezekért pedig kb. 7000 Ft-nak megfelelő rúpiát fizettünk. Elég olcsóak a felszerelések, főleg az olaj. Néztünk bicajokat is, 1,3M rúpiáért már elég fasza fixik vannak, Imi egy 4 millás ős-Raleigh citybike-ra izgult rá teljesen. Jó lenne, ha minél hamarabb tudnánk venni egy-egy kétkerekűt, az órás gyaloglások valahogy nem hiányoznak. Buszon turistáknak kinézőként turista-árakat kapnánk, ezt tapasztalatból tudjuk...

Hajnal 4-kor egy lehúzás után tönkre ment az igazán „tiszta” toalett, ontotta magából a vizet. Amikor megpróbáltuk a portást felkelteni, hogy mégis, csináljon már valamit vele, izgalmas dolgot éltünk át. A fiatalember füle mögül egy őrült macskasünpatkány-lény ugrott elő, majd eszeveszett száguldásba kezdve átrohant a hotel másik sarkába. Hogy egy kedves barátomat idézzem: „lefosott a víz”, annak rendje és módja szerint. Rémületemet „herélt kanmajom”-féle kurjantással jeleztem, azonban sajnos Portás Úr még erre sem mozdította füle botját sem. Imi persze visszafolytani próbált hahotázással tett kísérletet annak álcázására, hogy a barna maci beköltözött a gatyájába. Visszatérve szobánkba kénytelenek voltunk hát saját magunk megoldani a problémát - 2 ecsettel peckeltük ki  a wc-tartály megfelelő részét, ezzel elállítva a vízcsobogást. A wc-baj továbbra is fennáll, Portás Úr sehol. Lehet megették a lények...