2011. október 22.

CSINNADRATTA

A Puri Ganeshában töltött utolsó teljes nap a reggeli Print Making I. órával indult, aztán Phaiz társaságában esküvőre mentünk. Yogyakarta szultánjának legfiatalabb lánya házasodott, nagy csinnadrattával. Az esküvői menet a Malioboron haladt végig, ahol természetesen óriási tömeg nyomorgott –későn érkezvén nem sikerült értelmes pozícióba verekedni magunkat az emberek között, így próbáltam inkább portrékat fotózgatni. Aztán velünk fotózkodtak, de hamar elkezdtük kellemetlenül érezni magunkat, majdhogynem sorba álltak a buléval fotózkodni szándékozók. Este rendeztünk egy hotel és medencebúcsúztató összejövetelt, kissé nyögvenyelősen ugyan, de azért majdnem az összes ciu elfogyott.

Másnap a matrac és egyéb alvó-kellékek vásárlása után megpróbáltunk motort bérelni, azonban nem találtuk meg a Matyi által javasolt helyet – másutt meg marha drágán adták volna bérbe a robogókat. Este 7 órai kezdéssel esküvőre voltunk hivatalosak, az egyik ISI-n tanító professzor lánya mondott igent szerelmének. A bő órás késés miatt a ceremóniáról lemaradtunk ugyan, de kaja még bőven volt, a gratulációnk után jól megtömtük hát bendőnket mindenféle ingyen finomsággal. A helyszín egy tágas kinti és belső résszel rendelkező épület volt – belül két oldalt  a házasodó felek rokonsága díszruhában öltözve várta a gratulálókat, középen pedig a gyönyörűen díszített trónon a szerelmetes pár hagyományos jávai esküvői felszerelésbe öltözöve unatkozott. Mire végeztünk a kajálással, már a vendégek java része távozott a rendezvényről, elkezdték bontani a felállított „étkezdés pultokat” és a díszleteket. Se tánc, se részeges násznép, se mókás hangulat nem volt.

Csütörtökön sikerült végre motort bérelni, megtaláltuk a megfelelő helyet. A havi 700 ezer rúpia ugyan kissé borsosnak hangzik, de még mindig jobban megéri, mintha bicajt vettünk volna. Van olcsóbb hely is, a következő hónapban már ott szándékozunk kölcsönözni – már ha lesz szabad robogó.

Péntek este jazz koncerten voltunk, ma pedig „Jogja nap” van, indulok is mindjárt a Malioborora.

Ja, és a soloi Kopi Luwak tényleg Kopi Luwak volt.

Tervezek ám majd írni az ételekről, közlekedésről, meg az eddigi tapasztalataimról egy összefoglalót, az talán érdekesebb lesz, mint az eddigi „napi mi jót csináltam” bejegyzések – majd ha rászánom magam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése